A magyar atlétika egyik legmeghatározóbb alakja Szabó Imre, aki 1968 óta szinte változatlan elkötelezettséggel dolgozik a BEAC-ban. Ötvenöt év edzői munka, több mint húszezer megtartott edzés és megszámlálhatatlan versenysiker áll mögötte. Az atlétika iránti szeretete és a fiatal sportolók iránti felelősségérzete olyan láthatatlan köteléket teremtett, amely összefűzi a BEAC több generációját.
Az edzői út nem véletlenszerűen indult. Szabó Imre 1977-ben hivatalosan is megkezdte munkáját, amikor átadták az új pályát a Bogdánfy utca 10. szám alatt. Azóta is meghatározó számára az a cél, hogy 12-13 éves gyerekeket végigkísérjen a fejlődés útján egészen a felnőtt versenyekig, világbajnokságokig és olimpiákig. A saját nevelésű sportolók sikerét nem csupán eredménynek, hanem küldetésnek tekinti.
Az edzői hivatás nem merül ki a technikai tudás átadásában. A magyar atlétika edző szerepe túlmutat a pálya szélén töltött órákon, hiszen nevelő, példakép és sok esetben apafigura is egyben. Szabó Imre munkájában is központi helyet foglal el az értékközvetítés: a lelkiismeretesség, a kitartás, a fegyelem és az atlétika iránti elhivatottság. Ezeket az értékeket Dr. Bácsalmási Pétertől tanulta, aki a Testnevelési Főiskola első embereként, majd később a BEAC-ba visszatérve meghatározta a szakosztály szellemiségét. Bácsalmási Péter tökéletességre törekvése, szavahihetősége és az iránti tisztelete, hogy minden atléta egyenlő, máig élő örökség.
A BEAC különleges közössége nem pusztán klubhűséget jelent. Olyan láthatatlan kötelék fűzi össze a sportolókat, amely túlmutat az egyesületi tagságon. Ennek a közösségnek a kohéziója teszi lehetővé, hogy a versenyzők folyamatosan fejlődjenek, elégedettek maradjanak és sikeresek legyenek. Az irigység hiánya és a közös célok iránti elkötelezettség megvédi őket a kiégéstől.
Az edzői módszerek között kiemelkedik a versenyzőket kímélő edzésmunka. Szabó Imre már fiatalon tapasztalta, hogy sok futót túledzenek, felesleges kilométerekkel terhelik őket, ami sérülésekhez és korai kiégéshez vezet. Az ő filozófiája másról szól: arról, hogy a sportolók megmentése éppoly fontos, mint az eredmények elérése.
Az ideális edző-versenyző kapcsolat szoros, őszinte és egyedi. A közös cél mindig aktuálisan a legfontosabb mindkét fél számára. Ehhez azonban szükséges a család, különösen a szülők elfogadása és támogatása is. A sportháromszög működése kulcsfontosságú: ha a szülő tiszteletben tartja az edző és a versenyző kapcsolatát, nem akadályozza a folyamatot, akkor valódi fejlődés valósulhat meg.
Szabó Imre pályafutása során átélte a BEAC atlétikai szakosztályának több szakaszát is. Az 1968–1981 közötti időszak volt az első aranykorszak, amikor olyan kiválóságok sportoltak itt, mint Németh Angéla olimpiai bajnok gerelyhajító vagy Szepesi Ádám magasugró. Az 1981–1993 közötti évek nehezek voltak, amikor a BEAC-ot összevonták a MAFC-cal, mégis válogatott versenyzők sorozata nőtt fel. Az 1998-tól napjainkig tartó időszak pedig újabb sikeres éveket hozott, szisztematikus utánpótlás-neveléssel és olimpiai szereplésekkel.
A legnehezebb pillanatok mindig az atlétikai szakosztály fennmaradásáért folytatott állandó küzdelemhez kötődtek. Nyolc BEAC elnök váltotta egymást az évtizedek során, és a támogatás nem volt mindig egyértelmű. Mégis, a hűség a haza, az egyesület és a szerettei iránt megtartó erőt jelentett.
Szabó Imre eredeti célkitűzése az volt, hogy olyan számokban is sikeresek legyenek a BEAC versenyzői, ahol korábban nem volt országos bajnokuk: az 1500 méteren, a 3000 akadályban és a maratonban. Ezek lettek a szívéhez legközelebb álló távok, amelyekben a legnagyobb küzdelem és szépség rejlik.